alázat
2010.01.16. 18:46
alázat
Ez lesz a mai témánk. Nem túl sokszor hallott szó ez, ha halljuk is elsiklunk felette...alázat, minek az nekünk. Nem is gondolnánk, hogy ez az "apró" emberi tulajdonság az életünk minden területén szükséges ahhoz, hogy sikeresek lehessünk.
Az emberi faj kapott egy ajándékot, amit tudatnak nevezünk, ám ezzel az ajándékkal bizony kapott jónéhány keresztet is. Ezek közül csak néhányat sorolnék fel: gőg, beképzeltség, büszkeség. Többet is kaptunk, de a téma szempontjából ennyi épp elég. Az ember hajlamos magát minden, és mindenki felé helyezni. Hajlamos úgy gondolni, a világot ő teremtette, és nem ő teremtetett a világba. A büszkeség miatt emberi kapcsolatok mennek tönkre, illetve egy gőgös, büszke ember eleve nem építhet ki igazán erős, szoros emberi kapcsolatokat. A gőgös ember, mivel önmagát mások felé helyezi, az önmaga által elképzelt Valóságot megkérdőjelezhetetlennek tartja, így a saját csapdájába esik. De mi értelme van ennek? Számtalanszor estem már abba a hibába, hogy beképzelt lettem, büszke. És azt hittem, hogy én vagyok a jéghegy csúcsa. Aztán jött a Titanic, és nem a jéghegy csúcsától döglött a légy...igazából a jéghegy csúcsa csak annyira volt jó, hogy rászartak a maradak. Nesze neked büszkeség. Aztán valahogy mindig visszakanyarodtam az alázat szóhoz, elgondolkodtam rajta. Szétnéztem a világban, a történelemben, és rájöttem, hogy igazából még mindig az volt eddig a menő mindenben, aki alázatos volt. Mi az a minden? Hát...minden...munka, sport, művészet, kapcsolatok, felfedezés... stb.
Az alázat az a képesség, hogy azt tudjuk mondani, hibáztam. Hogy azt tudjuk mondani, jobb vagyok másoknál, de attól még a nem szállok el. Hogy bocsánatot tudjak kérni, ha hibáztam. Hogy csendben tudjak maradni, amikor csend kell, hogy figyeljek, amikor arra van szükség. Az alázat a szolgálat képessége. Ki az, aki a mai világban, ami az egoizmusra épül azt mondja, hogy igen, én szolgálni akarok...kinevetnénk, nem? Pedig...ahhoz, hogy valamit sikeresen csináljunk le kell vennünk a szemellenzőnket(az egónkat), hogy a valóságot olyannak láthassuk amilyen valójában. Egy jó nép szolgálja a királyát, ám egy jó király is a népe szolgálatában cselekszik. Az a király, aki nem, az nem lesz jó, nagy, híres, dicsőséges, vagy egyáltalán olyan király, aki pozitív irányba mozdítaná el népe sorsát. Soha nem fog tudni parancsolni az a főnök, aki nem tud engedelmeskedni.
Az alázat szerepe utam során az, hogy az út ne felfelé épüljön, hogy aztán minél előrrébb haladok, másokat annál jobban lenézzek,hanem egyenesen előre, a földön, veletek, melletetek. Hogy majd csak mosolyogjak azokon, akik felfelé építkeznek, nevessek rajtuk, mikor az arcuk olyan nagy lesz, hogy lerántja őket.
Bár ezt már egyszer írtam még régen de megint csak a Megasztár nevezetű tehetségkutató borzadványt tudom példának hozni. Sok énekes volt, voltak jók és kevésbé jók...mi az, ami egytől egyig hiányzott nekem? Az alázat. A zene tisztelete...a dal tisztelete, valamint a dal szerzőjének tisztelete. Valaki egyszer megírt egy számot valamilyenre, természetesre, egyszerűre...szerintem tiszteletlenség a dallal szembern, hogy ebbe mindenféle hajlításokat rakjunk meg magas C-ket kontár módjára ízléstelenül, felülbírálva ezzel a szerzőt. Alázat kell ahoz, hogy belássuk, nem mi tesszük naggyá a zenét, hanem a zene minket, nem mi vagyunk a zene, mi csak egy eszköz vagyunk ahhoz, hogy testet ölthessen...
Most a zenét hoztam példának, de hozhattam volna bármi mást is. Ha nagyon túlértékeljük magunkat, eredményeinket, akkor könnyen határokat szabhatunk magunknak. Hiszen annak, aki tökéletes, nincs hová fejlődni. Viszont ha nem magunkból indulunk ki, ha feltételezzük azt, hogy valamit rosszul látunk, akkor szépen csendben azon vehetjük észre magunkat, hogy jobbak lettünk a "legjobbaknál".
Nem tudom miért is írtam én most le mindezt, így utólag átolvasva olyan foghíjjas, valami kimaradt érzem, de nem baj, eszi nem eszi nem kap mást :D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Wishperray 2010.01.16. 21:35:55
am télleg az "alázat" visze előre kb mnident így belegondolva.
És tényleg csak elhatározás kérdése.
SuperSanyi 2010.01.20. 10:42:33
Svenson 2010.01.23. 08:19:27
Valamikor erény volt az alázat, és úgy tűnik, ez a fogalom mint pozitív érték kiveszni látszik világunkból. Nem divat már alázatosnak lenni, hiszen ezzel „nem érünk el semmit". Az elsőség mostanában nem az alázatosoké, hanem a törtetőké, a kíméletlen erőszakosoké. A szerények ebben a világban nem érvényesülnek, nem kerülnek első helyre, félreállítja, eltiporja őket a gátlástalanok hada. Mi több, az alázat szó mintha kezdene mást jelenteni, mint eddig. Sokszor méltatlan engedékenységet, szolgai érzületet, gyengeséget, rossz értelemben vett függőséget értenek alatta. A félreértelmezésben segít a Magyar Értelmező Szótár, amely szerint az alázat „az a magatartás, amelyben valaki függőségének és jelentéktelenségének tudata fejeződik ki". Pedig az igazi alázat nem erről szól.
Az alázat valódi jelentése pozitív: erény, amely a szeretettel áll szoros rokonságban. Az alázat valójában a szeretetnek az a foka, amely eljut az önzetlenségig. Ilyen értelmezésben feltehetjük a kérdést: valóban időszerűtlen erény az alázat? Lehet, hogy divatjamúlt, amennyiben túl lehet lépni a keresztény értékrenden, amennyiben életünket másfajta elvek vezérlik. Csakhogy ebben az esetben sok minden felborul körülöttünk. Ha a büszke, öntelt ember szemével nézzük a világot, csak a magunk kreálta igazságot látjuk, amelyben nincs helye más véleménynek. Ha továbbmegyünk, osztogatni is kezdjük saját igazságainkat, amelyek viszont változnak, módosulnak, amikor bebizonyosodik, hogy nem mi alakítjuk a valóságot kívánságainknak, vágyainknak megfelelően. Közben pedig lassan, de biztosan tönkremennek emberi kapcsolataink, és szánalmasakká válunk abbéli próbálkozásunkban, hogy fontosnak, nélkülözhetetlennek tűnjünk saját magunk és mások szemében egyaránt.
ctrl+c; ctrl+v
2012 2010.01.25. 00:25:32
Pinczes.Laszlo 2010.02.03. 09:24:05
De tegyük fel, hogy öntudatra ébredvén, értelem szerűen letérünk a természet által kijelölt útról, és tartunk egy következő tudatállapot felé. Ebben kezdek egyre jobban hinni...a döglött macska-élő macska példa az, ami számomra a legszemléltetőbb. Viszont ha már új tudatállapot, akkor én részemről a keleti kultúrák felé fordulok. Vallás továbbra sem érdekel, nem fogok hinni keleti istenekben sem jobban, mint nyugatiakban, vagy abban az egyben, amit sajátunknak vallunk, de a megvilágosodás folyamata, mint olyan nagyon érdekel, és nyilván nem fogok eljutni a végére, mert a mai pörgő élettel összeegyeztethetetlen (gondolom), de ha ez segít önmagam megismerésében, akkor az erre szánt idő nem áldozat.
Tudom, hogy nem feltétlenül egyezik a véleményünk sok területen, de úgy gondolom, hogy a Világ ismerete mellett az önismeret, és maga az emberi lény, a tudat vizsgálata is legalább olyan fontos. Azt a könyvet meg el fogom olvasni, mert úgy is olvasgatós félév elé nézek :D