A történet folytatódik...
2009.10.18. 11:39
Nem könnyű erről a témáról írni, mert kavarognak a fejemben az élmények, a régi emlékek....mindegy, megpróbálok valami értelmeset kanyarítani belőle. Régebben iwiw-en írtam ki egy kis történetet, ami kicsit igaz is volt, meg nem is....már nincs meg ez a törtlénet, de valahogy így festhetett:
"Hősünk már nagyon rég bolyongott a sötét erdőben, amikor hirtelen egy kis tisztásra ért...a tisztáson egy kis házikó állt. Ez nem az a mese, amiben kacsalábonforgó paloták vannak, ez a ház sem volt az, de hősünk mégis látott benne valamit...valamit, amit ő maga sem tudott megfogalmazni. Lábai szinte maguktól indultak a házikó ajtaja felé. Az ajtó zárva volt. Nagyon elkeseredett, szeretett volna egy kicsit szét nézni odabent. Ekkor kattant a zár. Beléeptt.
Odabent rendetlenség fogadta, de barátságos rendetlenség. Úgy érezte, a ház minden egyes tárgya egy megfejtésre váró titkot rejt magában. Mivel vonzották a rejtélyek, úgy gondolta marad egy pár napig... Teltek múltak a napok, és ő egyre jobban érezte magát itt. A napjai többnyire semmittevéssel teltek, néha átbogarászott egy-két könyvet, amelyben a ház régi lakóiról esett szó, poros festményeket nézegetett...és ezt mondogatta önmagában..."igen..ez az én házam.."
...Három hónap telt el, mióta hősünk rálelt a házra. A ház rendetlenebb volt, mint valaha, mindenen hatalmas por űlt. Hősünk csak űlt a fal tövében, és nem mert hozzáérni semmihez, nehogy az elkopjon, nehogy végeszakadjon a csodának. Néha hangosan felkiáltott...te az én házam vagy! majd utána csendesen tette hozzá ....ugye? de a válsz gúnyos, kegyetlen csend volt csupán...
....Fél éve, hogy betette a lábát erre az átkozott helyre! A fiú, aki egykor naívan lépte át a küszöböt, most a fal tövében kuporgott, szemei beesve, arca soványan meredt a poros padlóra. Idegesen dülöngélt előre-hátra, és ajkait a következő szavak hagyták el: "Nem vagy te a titkok kastélya, csak egy egyszerű viskó..."
Nos....talán ezen a ponton jártam akkor, mikor kiírtam iwiwre azokat a sorokat. Azóta eltelt egy kis idő, és mint tudjuk, vannak sebek, melyeket csak az idő tud begyógyíani.
Ígyhát a történet eképp folytatódik:
"A férfi szájához emelte korsóját,és jókorát kortyolt a sörébe. Egyik barátja épp egy történetet mesélt neki, de az ő esze teljesen máshol járt. A múlton gondolkodott, és eszébe jutott egy házikó. Már nem egészen emlékezett rá, milyen is volt, talán szándékosan igyekezett eltörölni az emlékeket... hirtelen egy illat csapta meg az orrát...egy illat, amit eddig még soha nem érzett. Megkérdezte barátját, érez-e valamit, ám ő nem érzet semmit. Miután befejezték a beszélgetést, hősünk kicsit sieősen elbúcsúzott, majd még egy ideig állt az utcán, orrában az ismeretlen illatal. Mennem kell. - mondta, majd elindult az illat után...zavartan lépkedett előre, míg egy fasávig nem ért. Az illat még mindig ismeretlen volt, de a hely már annál kevésbé...járt már itt valamikor, és nem is akármikor...pontosan egy éve. Nem tudott ellenállni az illatnak, és követte tovább. Már sötét volt, és vacogva rótta az ösvényeket, amikor hirtelen egy ismerős helyhez ért. A házat látta maga előtt...A háta borsózni kezdett, a szíve zakatolt, mint mindíg amikor szembe találta magát vele. A házikó ablakán barátságos fény szűrődött ki, az égre lomha hullámokat vetett a kémény. Az ajtó résnyire nyitva volt, és mint egy pecabot damilja, úszott ki a jóízű gőz rajta. Igen...ez volt az az illat, ami hősünket rá tudta venni, hogy még egyszer a közelébe jöjjön ennek az elátkozott helynek. És ő kezdte megérteni...
Lassan odasétált az ajtóhoz, és benyitott rajta. Tudta, hogy senki nem lesz bent, a ház őt várta. Odabent kellemes meleg várta, a tűzhelyen egy tál finom étel gőzölgött. Elmélázva lassan odasétált a kandalló mellé, és kényelembe helyezte magát egy karosszékben. A kandalló szélén egy doboz cigeretta hevert, a kedvence. Rágyújtott. Mi történhetett vajon, hogy a ház ennyire megváltozott? -töprengett. Miután elszívta a cigarettát, leült az asztalhoz, és evett. És eközben összeállt a fejében a kép. Belátta, hogy a ház soha nem lehet az övé, de bármikor szivesen látja őt. Viszont ő sem lesz a házé, hisz megtanulta a leckét. Elfogyasztotta vacsoráját, majd még egy pár percig elcsodálkozva mustrálta a berendezést...mennyire más lett. Végre úgy érezte, nem csak ő akarja feltárni a ház rejtélyeit, hanem a ház is az ő titkait. Mindeközben végig egy kába mosoly ült az arcán. Felállt, betolta a székét, majd megköszönte a vacsorát. Cigire gyújtott, és az ajtóhoz lépett. Keze elidőzött a kilincsen, majd határozottan lenyomta azt, kilépett az ajtón, és becsukta maga után. Pár lépést haladt előre, majd tétován visszanézett A házra, és még mindig arcán a mosollyal ennyit mondott...- Jó éjt, még találkozunk ;)
Biccentett, majd lassan elballagott az erdő felé. Léptei zaját még hallani lehetett néhány másodpercig, majd végleg elnyelte őt a sötétség."
A történet egyelőre ennél a résznél tart. Hogy hogyan folytatódik, az nem tudhatom...Ha a történetet én írnám, bizonyosan happy end lenne a vége, de én csak a történet elmesélője vagyok, így a befejezés számomra is izgalmakat rejt.
Take care!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
