Házi...

2009.12.05. 16:18

Linka adott egy kis házit....na nem pálinkát, hanem házifeladatot...a pálinkának jobban örültem volna, abból még nem nőttem ki a házifeladatírással ellentétben.

A téma..az együttérzés. Ugyan mi a tökömet lehet erről a témáról írni? Gondolom azért adta nekem ezt a feladatot, mert jól csinálom. De én ezt sohasem tanultam, úgy megy ez mint a járás. Azzal a kivétellel, hogy míg a járás az a növekvő allkoholmennyiség hatására romlik, az együttérző képesség ezzel ellentétben nő.

Empátia...jó vagyok benne....de ez kinek jó? Nekem, vagy mindenki másnak? Nem is gondoltam mindeddig, hogy az empátiának ára van. Én vagyok az az ember, aki ha a barátairól van szó, akkor magát általában háttérbe helyezi. Sok barátom van, nem vitás. De akkor is sok lenne, ha nem akarnék mindig mindenkinek segíteni? Nem biztos. De nem baj, nem kell, hogy mindenki szeressen, úgy legalább nem menne el az idő azokra az emberekre, akikre nem kell hogy elmenjen. Nem másoktól sajnálom én az időt, hanem azoktól akik nem érdemlik meg. Mert szarnak rám. Nem azért akarnak beszélni velem, hogy egy jót beszélgessünk, hanem azért, hogy ők jólérezzék magukat. De nem csak ilyen barátaim vannak....vannak oylanok is, akik azért hívnak engem beszélgetni, hogy nekem jó legyen...persze ez kölcsönös :)

Az empátiának ára van...amikor azon a szinten vagy, hogy másoknak nem akarsz fájdalmat okozni, inkább magadnak okozol fájdalmat. Pláne rossz ez, mikor az adott ember megérdemelné, de neked nincs szived bántani, és a pisztoly csövét a saját halántékodhoz emeled...a golyónak ugyanis vér kell. Mindegy kié. Mi védhet meg az empátiától, és ezáltal saját magadtól? Az önzőség. Olyanok ezek ketten az életben, mint a fröccsben a bor meg a szóda. Nincs fröccs szóda nélkül, ahogyan bor nélkül sincs. De az arányokat mindenki ízlés szerint...Ha nincs benned önzőség áldozat leszel...kié? A magadé! Ha nincs benned empátia áldozat leszel...kié? A magadé. Csak az önző ember szétveri a saját fejét egy kősziklán, az önzetlent meg széthordják mint Jézust a leprások. Biztos jó önzőnek lenni, sosem voltam, sosem leszek...csak azt tudom, hogy az önző ember a fájdalmát osztja szét "önzetlenül", az önzetlen meg a más fájdalmát veszi magához "önző módon". Hova is akarok kilyukadni? Egyik véglet sem lehet boldog. Én részemről az önzelenség útját járom, de meg kell tanulnom önzőnek lenni. Nem lehetek mindig én az utolsó, mert ennél többet érdemlek. Na jó következő napirendi pont:

Azt gondolom, hogy csak az érthet meg, aki átélte azt amit én, és csak azt érthetem meg, akinek a gonja számomra is ismerős. Nem az számít, hogy milyen magasra sikerül felmásznunk, hanem az, hogy miylen méylről indulunk. Hiába verjük a mellünket a hegy tetején, és röhögjük ki azt, aki 10 méterrel alattunk állt meg, Ha mi 200 méterrel lentebbről indultunk, ő meg 2000-rel lentebbről. Nem az elért eredmény a lényeg, hanem a megtett út. És aki a hegy tetején büszkén veri magát, hogy mennyire fasza csávó, soha nem fogja megérteni azokat, akik nem érték el a csúcsot, de aki hosszú utat járt be, az meg fogja éteni azokat is, akik nála alacsonyabbra jutottak...és kinyújtja a kezét. Mert tudja hogy milyen mélyról indult, és tudja hogy el lehet jutni a csúcsig.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szerző: Pinczes.Laszlo

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sotetseghangjai.blog.hu/api/trackback/id/tr441576070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.