Nagy dilemma...és nagyon nem tudom mi a fasz van. Vannak régi, és vannak új baráti körök. És úgy érzem, hogy azok az emberek, akikkel régen nagyon jóban voltam, másként tekintenek rám. És sok esetben én is másként tekintek rájuk. De ők változtak meg vajon, vagy bennem indultak el bizonyos foylamatok? Az új barátaim vajon szóbaálltak volna velem 2-3 évvel ezelőtt? Most hogy így belegondolok, nem biztos. Nyilvánvalóan az új környezet, az új kapcsoaltok is megváltoztatják az embert, de érdemes ez ellen tiltakozni? Nemtudom, nemtudom, nemtudom.

Ez a kérdés most szombaton kezdte el nyomogatni azt a bizonyos nagy piros gombot. Volt egy pár koncert Debrecenben, és találkoztam 2 baráti körömmel is. Kocsival voltam, ezért nem ittam, meg a zenekarok sem voltak épp a kedvenceim. Ez indokolttá teszi azt, hogy úgy érezzem magam egész este mint egy balfasz? Kb annyira tudtam feloldódni, mint egy számtechszakkörös ChildrenofBodom koncerten. Aztán mikor ez elkezdett zavarni, akkor már pláne nem tudtam feloldódni és alig vártam, hogy mehessek onnan a francba. De régen soha nem volt ilyen. És ami a legidegesítőbb volt, hogy a barátaim szeméből pont azt olvastam ki amitől féltem. "Laci mi a fasz van veled, nem ilyen szoktál te lenni....na jó leszarom, megyek inkább pörögni" Én meg álltam ott a koncerteken, és valahogy midnen oylan rohadtul idegen volt. Az ebben a gáz, hogy nem tudom, ezt most kudarcként kellene megélnem, vagy bele kéne törődni, hogy mivel őket nem látom csak jobb esetben havonta egyszer, ezért természetes, hogy gyengűl a kötelék. De ezt még leírni is szar. Mondjuk az is igaz, hogy olyan társaságban, ahol többnyire mindenki ismer mindenkit, csak te nem, és mindenki iszik csak te nem, és társaság nagyrésze idősebb vagy fiatalabb mint te, talán nem oylan könnyű feloldódni.

Az utóbbi időben elég sok embertől megkaptam, hogy megváltozam, szerencsére többnyire pozitív visszhanggal. Gondolom a hajamat is ezért vágattam le, még ha ez nem is tudatosult bennem akkor. De jó felé változok vajon? Úgy érzem most magam, mint amikor megy az ember a kitaposott ösvényen, elkalandozik, és mire észbekap már a puszta közepén áll, az ösvénynek meg már rég végeszakadt. De abból a végtelen lehetőségből, amerre indulhattam, sikerült a legjobb utat választanom? Remélem...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.