Vasárnapi nagybevásárlás
2010.01.10. 11:26
Mélypont van.
Rossz úton járok, vagy csak küzdenem kell? Üljek még a magam kis szemétdombján, vagy elegánsan álljak odébb?
Nem tudom....mostanában olyan sok kérdés merült fel. Változott a környezetem, ez új lehetőségeket nyitott számomra. De kellenek nekem ezek az új lehetőségek? Több leszek tőlük, vagy csak letérítenek a saját utamról?
Tolom a kocsimat élet bevásárlóközpontjában, és látok embereket, akik üres kocsival állnak a pénztárnál. Nem értem őket. Miért nem rakták tele, hisz ez az egy lehetőségük volt rá... Talán lenézem őket ezért, vagy sajnálom. Mindeközben más emberek pedig látják rajtam, hogy nem fogok üres kosárral kimenni a bevásárlóközpontból. Ők a tudomány, a kérdések, és a válaszok emberei. És hívogatnak, hogy menjek velük vásárolni. Régen azt hittem, hogy én is közéjük tartozom, de aztán valahogy más felé indultam el. A kérdés az, hogy járjam a saját utam, egyedül, vagy járjam a másokét azért, hogy olyan lehessek mint Ők? Dehát nekem olyannak kell lennem mint Én...vagy nem? Egyelőre még hiszem azt, hogy igen, aztán fiatal vagyok még, van időm átpártolni a másik táborba.
Tologatom a kocsimat tovább, megfontoltan, nem kapkodva. Közben néha megbámulok egy két válogató embert, aki nem talál semmit az Élet Bevásárlóközpontjában, semmit, amihez füllene a foga. Mások mindent akarnak. Az egész bevásárló központot. Az egyik az "Isten" címkéjű végltelenül magas polc tetejéről akarja levenni a legfelső "Végső Igazság" nevezetű terméket, ami ugyan szabad szemmel nem látható, de köztudott, hogy ott van. A másik a Tudományok részlegen szaladgál a kocsijával, egyik pillanatról a másikra új információt kutatva, ami nélkül a kocsit a pénztáron keresztültolni....Szerinte értelmetlen.
Én nem szeretnék mindent belerakni a kocsimba, hisz minden nem fér.
Az "Emberek" polc mellett tologatom a kocsimat...jé mennyi érdekes ember...és elkezdem őket belepakolni a kosaramba. Először is Magamat rakom a kosárba. Aztán egy Anyát, egy Aput..Apát(miért ne vegyek le kettőt ugyanabból?)...Mama...tesó, és még sokan mások kerülnek a kosárba...majd jön a barátrészleg. Sanyi, Kálmán, Nándi, Bence, I.Laci, Sven....ez még oylan kevés....Peti, Csabi, Zoli, Mesi, Pokesz, Kinga, Kata stbstb...és csak pakolom őket...kész.
Dehogy kész! Holnap újak kerülnek be a kosárba. Ettől még persze a régiek is megmaradnak, sőt! Amint új termék kerül a kosárba, a régiek értéke megnő.
Persze nem csak embereket rakok a kosárba. Kerülnek bele képességek(a fejlődésé...no nem a világé, hanem Önmagamé), emberi tulajdonságok is...kíváncsiság...célok, küldetések, ismeretek. És rengeteg kő, az a fajta amit senki nem vásárol rajtam kívül. Mert ezzel az én utam lesz lekövezve.
Néha el-elbámészkodom az Isten, és Tudomány részlegen is. Néhány dolgot bedobok a kosárba az alsóbb polcokról...aztán megérzem az ízét. Egyik termék a másik után kerül a kosárba, és azon veszem észre magam, hogy minél magasabbra mászom a polcokon, annál több dolgot szeretnék hazavinni. Aztán lenézek, még épp látom a kosarat. Ami eddig megtetszett az még épp belefér. De ha túllépem ezt a határt, akkor lehet, hogy a kasszánál nem fogom tudni kifizetni az árat...és ezzel szépen lemászok a polcról, és megyek tovább. És tudom azt, hogy mikor bemondják, hogy záróra, és in dulni kell, akkor pont annyi lesz a kosaramban, amennyi belefér. Nem lesz benne a Minden, de a Semminél jóval több. A Pénztárnál állva azon gondolkodom...vajon mi lehet a Pénztár mögött? Talán semmi...egy mély szakadék, amibe beleesünk a bevásárlókocsinkkal együtt, és vége a dalnak. Ebben az esetben mindegy, mennyi dolog vettünk. Hasztalan volt túlgondolni a vásárlást. De mi van akkor, ha van valami a Pénztár után? Aki üres kocsival megy át az új világba, az talán nélkülözni fog, vagy szegényen él majd tovább. Aki az egész boltot fel akarta pakolni a kocsira, annak a záróra nagy szívfájdalmat fog okozni. Hisz még a töredékét sem pakolta be annak, amire vágyott. És egyébként is, amikor a pénztárnál benyújtják a számlát, ki tudta volna fizetni a Mindent? Nem vagyok benne biztos.
Én komótosan tolom a kosaram a pénztár felé. Komótosan, de céltudatosan. Tudom, hogy este záróra, és sejtem, hogy mennyi mindent tudok haza cipelni, így nem sóvárgom egyre több után. Hülyézzenek le az okosak, nevessenek ki a buták, ha a Pénztáron túl a nagy semmi vár, akkor ők is ugyanoylan nevetségesek elsznek a végén mint én, mert az ő bevásárlásuknak sem volt több értelme mint az enyémnek. Ha meg egy új élet vár ránk, akkor én a magam komótos tempójában beállok a sorba, fizetek, majd tovább ballagok, még mindig a saját utamat járva. Csak majd amikor fizetni kell, nehogy tőlem kérjenek kölcsön azok, akik azelőtt kinevettek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Svenson 2010.01.10. 23:08:25
Isten vs. Tudomány polc. Élesen el vannak határolva. Pedig nem kéne. Isten, vallás még mindíg csak és kizárólag a léleknek gyógyír, míg a tudomány csak az elmének. Tegyél be abból is, mindkettőből, az sem baj ha embert kell kirakni mert nem fér a kosárba. Közben lehet rohadok, nem tudom, de ha hely kell én bevállalom, hogy maradok a polcon.
Szal Isten, Tudomány, Ember... a vallásból vagy hitből sosem lett elegem, a tudomány sosem volt teher. Mi van az emberekkel?o.O
Na igen... Kibaszottul hányni tudnék a rengeteg képmutató faszkalaptól aki két forintért megbaszná a saját anyját is, de legyen ez a forint bármi más. Kinek autó, vagyon, vagy bármi más amiért mélyen benyal a másiknak a meleg szarig. Meghazudtolva előző önmagát. Elfelejtve hogy mi az adott szó, és elfelejtve hogy mit jelent az hogy szeretet, barátság, béke. Miattuk kívánom azt, hogy amikor a kosarat kitoljuk, ne legyen ott semmi. Ne jőjjenek oda át, és lehet nekem sincs ott helyem. És mélyről jövő leszarom mentalitással fogok ócska cigány módjára leköpni mindenkit akihez közöm van vagy volt. És igenis majd én, mert én megtehetem, meg is teszem ha már nem volt önkritikája magát köpni a tükörben. Közben ezer átkot elmondok, és csak remélem hogy forogni fognak a sírjukban ha már meghaltak. Kb ennyi a véleményem rólatok, emberekről. Ugye akinek meg nem inge nem veszi magára, de akinek nem inge az előtt le a kalappal hogy önmaga és egyben ember tudott maradni. A többiekkel meg nemtom mi lesz ha már ilyen fiatalon nem látnak magukba.... na jó befejezem, nem az én blogom ez...
Pinczes.Laszlo 2010.01.13. 23:55:27
FRÖCSÖGJÖN A SZAR!!!4